Áldozat trilógia 2. rész “10 dolog, amiért jó áldozatként élni”
Mi is az, hogy” áldozat”? Sok fajtája van. Én arról beszélek, amelyben a vonzó nő, a jó feleség, a példás háziasszony, a jó anya egy napon arra ébred, hogy tönkre tették az életét! Mindenét odaadta! Szívét, lelkét, erejét, a teljes lényét …és nem nézik többre, mint egy kutyát!
Életének fő irányvonala a család kényelmének és igényeinek kiszolgálása. Ennek rendel alá mindent, félredobva, rég elfelejtve saját igényeit, álmait, esetenként a fizikai teherbírásának határait. Úgy érzi, nincs más boldogság a számára, mint hogy családja elégedett legyen. Hogy szeressék, és elismerjék őt, és hálásak legyenek, értékelve erőfeszítéseit.
A család azonban hálátlan! Elvárják, elfogadják a munkáját, de Őt nem sokba nézik! Gyakran leintik, mintha ostoba lenne, nem segítenek, ha pedig Ő szeretne valamit, az ritkán teljesül.
Miért Jó ez?
- mert MÁSOK a felelősek a kialakult helyzetért, amiért a jó tetteit így viszonozzák
- mert felnézhet magára, mint olyan emberre, aki mindent csak másokért tett, tehát jó ember
- mert várhatja a csodát, mindennap reménykedve, hogy egyszer rádöbbennek erre, és hálásak lesznek érte
- mert megláthatja mások hibáit a hálátlanságukon keresztül
- mert sajnálhatja magát ezerrel, amiért ilyen igazságtalan vele a Sors
- mert naponta meghúzhatja a keserűség poharát, elmerülve, vagy bosszankodva az újabb rajta esett sérelmen
- mert megerősítve látja azt az elképzelését, hogy ez a sorsa, ezen nem lehet változtatni
- mert nem kell kiállnia magáért, hiszen a fő a családi béke, ezért csendben tűr, és szenved
- ettől nemesebbnek érzi magát, és ez erőt ad
- nem kell vállalnia annak a kockázatát, hogy elkezd új felismeréseket, irányokat bevezetni az életébe, melyekért ő lesz a felelős, elég, ha alárendeli magát a “család” akaratának, ez ismerős terep, nem kockáztat semmit
Ez az áldozati lét egy életforma. A csapdája az, hogy sokáig fel sem ismerjük. A női sztereotípiához eleve hozzátartozik az önzetlenség, az odaadás, a családról, otthon melegéről való gondoskodás. Hogy hol siklik ez ki? Már a kapcsolat elején! Fiatal nőként ritkán vagyunk tisztában a saját emberi értékeinkkel, hiányzik az a bölcsesség, hogy hogyan kezeljem a felmerülő problémás helyzeteket.Valahonnan az ősi női tanításokból rémlik, hogy jobb hallgatni, mint szembeszállni. Ez talán igaz is, csakhogy nem szembeszállásra lenne szükség, hanem keresni, és megtalálni a módját annak, hogyan tudom megismerni, megérteni a társamat, esetenként rávezetni arra, mi az amit rosszul gondol, és amit én másképp szeretnék. Kellenek a saját felismerések, hogy képes legyek belátni, ha nekem van tanulnivalóm. Igen, ehhez türelem, szerelem, és sok idő kell, figyelve és tanulva magamat, a társamat, és az életet.Vannak dolgok, melyekhez meg kell érni mindkettőnknek, és nem is lehet azonnal rendezni! De ez nem jelenti azt, hogy magamba fojtom, mert nem merem vállalni a feszültséget!
Csak gondolj bele! Jó érzés úgy élni, hogy a férjed nem szól semmiért ami bántja, talán még mosolyog is rád, hogy minden rendben, a lelkében pedig gyűlik a harag, a gyűlölet? Az elhallgatás hosszú távon nem megoldás. Meg kell találni a módját, hogyan tudunk egymáshoz közeledni, a csendben hallgató mártír ugyanis tönkre teszi magát. Az évek óta gyűlő keserűség, az önként vállalt alárendelődés, a megbecsülés hiánya, a másokat hibáztató csalódások sora, az önsajnálat egy napon megbosszulja magát!
Ilyenkor jön a keserű ébredés. Kihasználtak! Kifosztottak! Ezt érdemlem?
Mi történik ezután? A variációk sora végtelen:
- belép a képbe egy harmadik, a nő őrült szerelemmel veti magát az új kapcsolatba
- válás, új öntudat, új tevékenységek, a nehézségekkel való küzdelem során új látásmódok, tanulás
- öntudatra ébredés, fokozatos változtatások, új célok, tevékenységek, a családtagokhoz való viszony áthangolódása
- keserűség, a sors és mások hibáztatása, önsajnálat, tehetetlenség érzése, betegségek megjelenése …és még ki tudja mi!
A lényeg azonban változatlan: Ha nem képes kilépni az áldozati szerepből, és felismerni azt, hogyan és mit tehet saját magáért, megmarad a sors és mások hibáztatásánál, vagy kizárólag onnan vár segítséget – nincs ember, aki segíthetne rajta, és nincs helyzet, ahol ne ugyanazokkal a problémákkal találkozna előbb-utóbb!
Áldozatnak lenni kényelmes. Nem kellemes, de meg lehet szokni! Akár egy életen át is! Tulajdonképpen mások juttattak ide, az ő dolguk, hogy megváltozzanak, és felemeljenek! Vagy el kell fogadnom a sorsom és kész.
Végül is a Te életed!
Kérlek mond el a véleményed a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebookos vagy Twitteres ismerőseidnek is! Bizonyára hálásak lesznek Neked ezért!
Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban
az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Erdei Zita
Szerintem egy nőnek sem szabad egy kapcsolatban az áldozat szerepét felvállalnia!
Mindjárt a kapcsolat, főleg a házasság elején meg kell osztani a feladatokat!
Talán ez a legfontosabb a hosszútávú együttéléshez.(Ezt tapasztalatból mondom.)
A nőknek, anyáknak sem szabad feladni az álmaikat, semmiképp nem szabad alárendelni magunkat a család minden igényének, ezt is igyekezzünk a gyerekek és a férj bevonásával megoldani!
Nálunk ez működik, igaz állandó szervezést igényel.
A szabadidős tevékenység is nagyon fontos a család minden tagja számára, az sem baj, ha külön-külön hobbit választunk magunknak, így találkozáskor mesélhetünk az élményeinkről!
Kedves Zsuzsa!
Mély okai vannak annak, ha egy nő áldozattá, jelen esetben a saját áldozatává válik. Nagy valószínűséggel az önértékelés, önbizalom,és a múltból hozott élményei, ismeretei, amelyeket meg kell vizsgálnia, ha ki akar lépni ebből.
Igaz, hogy megértő, együttműködő társsal, ez is könnyebben megy!
Lányok ,asszonyok!Szerintem az a baj, hogy ez szép fokozatosan alakul ki….észre sem vesszük…..eleinte csak “maximalisták” vagyunk.Mindenben maximálisan igyekszünk megfelelni….gyerek,család,férj,szülők,barátok…..stb….Aztá n amikor már rajta kapjuk magunkat,hogy minden energiánk, tartalékunk elfogyott, már magunkra is, akkor már kapkodhatunk…jógázhatunk,relaxálhatunk, járhatunk ide-oda…késő….ez úgy 50 felett “valósul meg” sajnos!!!!!Erre nem hivja fel senki időközben a figyelmedet!Bocs egyszer egy pszichologus megpróbálta…..a férjemnél is …csak az a baj, egyből a sex-el kezdte a témát…a férjem meg erre azt mondta, na ide sem jövök többet!Ő mondta hogy próbáljam meg, egészségesen önzőként viselkednem, a magam érdekében, mert a család hajlamos arra hogy a mamit szétcincálja….:( Én próbálkoztam is….isten bizony, pont a 40-es éveimben, de akkor a család ellenem fordult….hogy te milyen önző vagy….mert addigra sajnos ELKÉNYEZTETTEM őket….és már nem tudtam visszacsinálni!!
Nekem van egy férfi rokonom és ő van ebben a helyzetben.
A feleség döntés,határozatképtelen.
Ráadásul a hölgy burokban él ,munkanélküli és csak az “otthoni” általa mondott “női”dolgokkal foglakozik.
Se egy hivatalos ügy egy telefon,még állást is a férje keres neki,pár buszmegállót sem hajlandó menni,mindenhová kocsival kell vinni.
A kollégám munkaköre lehetőséget ad,hogy kötetlen legyen.
Ez az indok:Te úgyis egész nap a városban vagy.
De szerintem ez nagyon megalázó.A telefonon ,és otthon meg csak a kritika,hogy ezt sem meg ezt sem intézted el !!! ( “nem meg mondtam,hogy bontott csirkét hozzál” )
Én próbáltam beszélni vele,hogy úgy is kereshetne munkahelyet,hogy csak nekiindul egy nap és leadja az önéletrajzát,vagy bemegy akkor is ha nincs hely (élelmiszer eladó)Mondtam nem veszít semmit.
Erre az a válasz : ” Nem tudom én azt egyedül intézni”
Szegény unokabátyám már nagyon elkeseredett ráadásul ha elmondaná a véleményét azt mondja a párja :”eddig jó volt így is,miért most szólsz ? ”
Ez is borzasztó nem ?
Elnézést,hogy hosszú volt, férfiak is lehetnek hasonló helyzetben
Bocsánat egy részt rosszul fogalmaztam:
A kollégám munkaköre helyett
A kollégáim véleménye szerint olyan a munaköre,hogy kötetlen és otthon ez az indok
Kedves Zsuzsa!
Jól írod le a jelenséget, a koreográfia általában hasonló. Az biztos, hogy egy kialakult kényelmes szokásrendszert a családtagok nem szívesen adnak fel. Akkor sem, ha esetleg belátják, hogy ez a másiknak mekkora teher. Mielőtt azonban úgy tűnne, hogy a háztartás vezetés lenne ami agyonnyomja a nőket, tisztázzuk ezt a kérdést! Sok nő szívesen, ügyesen, jól szervezetten vezeti a háztartást és nem érzi ettől áldozatnak magát. Nekem például jól belefér az életembe, különösen, hogy most gyeden vagyok.Nincsenek olyan ideáim, hogy márpedig a férfinek is feltétlenül részt kell benne vennie. Ő mást tesz hozzá a közös életünkhöz. Ez számomra természetes, nem érzem úgy, hogy áldozatot hozok, vagy, hogy el lennék nyomva.Szerencsére nem támasztanak velem szemben rigolyás elvárásokat, így a dolog jól működik.Más kérdés, hogy ha dolgozni fogok, itt is változások lesznek, de bízom benne, hogy megtaláljuk a jó megoldásokat. A gond szerintem ott kezdődik, amikor a család túl sokat vár el, a nőnek emiatt fel kell adnia számára fontos dolgokat, elvégre a nap neki is csak 24 óra.
)
Áldozattá pedig ott válik, amikor nem képes kiállni magáért, azt reméli a család hálája majd kárpótolja őt a feladott álmaiért. Amikor ez nem következik be, jön a csalódás, a keserűség, az erőt pusztító, mások áldozataként megélt élet.Ez pedig előbb utóbb megbosszulja magát.
Mindenesetre sosem késő változtatni, ne add fel azért, mert anno nem járt eredménnyel a megoldási kísérleted!
Az, hogy itt vagy,és megosztod a felismeréseidet, azt bizonyítja, hogy felébredtél,és keresed a megoldásokat. És nem adtad fel!
Kedves Katka!
Nagyon jó,hogy leírtad ezt!!!
Ugyanis a férfiakat is negatívan érinti ez a probléma, bármelyik oldalon állnak is!Kinek jó egy mártírral együtt élni?
Ugyanis a szegény áldozat miközben elmerül a saját fájdalmában, nem veszi észre, hogy mérgezi a környezetét! Azt közvetíti, hogy a többiek milyen hálátlanok, érzéketlenek,hogy nem segítenek rajta, a bajban lévőn! Nem ritkán látványosan végeznek olyan feladatokat, aminek lenne épp más megoldása is, de saját fáradtságuk és áldozatuk kihangsúlyozásával igyekeznek lelkiismeret furdalást kelteni, és figyelmet, elismerést kicsikarni a környezetükből..Persze, hogy nem azt a hatást érik el, amit szeretnének! Ugyanis, ha valóban önzetlenül tesznek meg valamit a családért, akkor nincs szükségük hálára! Ha hálát vár, akkor manipulálni akart! Persze, hogy ez nem tetszik a párjának, hiszen így folyamatosan negatív szereplőként vesz részt a játszmában.Vérmérsékletétől függően aztán revansot is vesz, ahogy módja lesz rá. Mennyi így az esélye a boldog párkapcsolatnak?
Az általad leírt történetben nekem úgy tűnik, a hölgy a pánikbetegség tüneteit kezdi produkálni, amiből nagyon nehéz lesz kijönnie.Jó lenne, ha eljutna valamilyen általa is elfogadható terápiára, amíg nem késő!
Kedves Zita!
Látjuk, hogy mi vezet ahhoz, hogy egy nőből áldozat legyen (családi minta, szeretetéhség-”hátha így elég jó leszek neki”-, szerelem-”bármi boldoggá tesz, amit érte csinálhatok, mert az inge vasalásával is vele foglalkozhatok”-stb. De milyen mechanizmus zajlik le a családtag(ok)ban, amely azt eredményezi, hogy olyan nyilvánvaló esetekben, mint pl. az ájulás, is csak felszólításra, vonakodva nyújtanak segítséget. Ezt minden jóérzésű ember egy vadidegennel is ösztönösen megcsinálja. Ezt, véleményem szerint, nem okozhatja egyedül maga a nő. Ez nem mindennapi élethelyzet, mint pl. a szennyes széthagyása. Ilyesmi ki se derült volna akár 20 évig se (egészséges, erős fiatal emberek nem esnek gyakran össze).
Hozzáteszem, hogy a nő addig büszke volt arra, hogy olyan ember a párja, akivel dac-és védszövetséget alkotnak akár az egész világ ellen.
Kedves Anita!
Egy párkapcsolatban a kialakult helyzetek mindig közös ” teljesítményen” alapulnak. Akkor is, ha látszólag csak az egyik fél a hibás. Mindig van akció és reakció, akkor is, ha az ki nem mondott szavakból, elfojtott haragból,meg nem értésből, közönyből, vagy lustaságból fakad.A táncot ketten táncolják, nem csak az egyik fél. Az, hogy itt főként a nők hibáiról írok azért van, mert ezzel a sorozattal azt szeretném, ha felébrednének az alvók,és elkezdenék keresni a lehetőségeket, ahogyan jobbá tehetik az életüket.Valójában emberekről szól ez az egész, akik hibáznak, tévednek,mégis keresik a boldogulást az életben.Az általam provokatívan kiemelt jelenség elég gyakori, ezért érzem úgy, hogy foglalkozni kell vele. A konkrét esetet nem ismerem, így nem tudok mit hozzá tenni.Az viszont látszik, hogy óriási csalódást okozott, és ezt kár lenne eltussolni.Feltételezhetsz bármit, az igazi okot csak ő tudja, még ha esetleg csak egy banális “nem veszem komolyan, vagy nem tudom mit kell ilyenkor csinálni, ezért inkább nem teszek semmit”, vagy bármi más. A Te felelősséged szerintem most abban áll, hogy számára is érthetően,és elfogadhatóan kifejezd, hogy szükséged van a válaszra a dologgal kapcsolatban, vagy örök sebként ég a szívedbe, mérgezve a kapcsolatotok jövőjét. Közösen kell eljutni az őszinteséghez, akár több próbálkozás után is, mert számodra ez a kapcsolat alapjait érinti. Ha megkapod a választ, bármilyen formában, próbáld megérten, és elfogadni. A sebezhetőség felvállalása erősebbé,és értékesebbé teszi a kapcsolatot, míg az elzárkózás, vagy gyáva elfordulás alapjaiban mérgezi meg! Ne hagyd veszni azt a ” véd és dac szövetséget” mert nagy kincs az a mai világban!
Szeretettel: Zita
Erre mondja azt az ember, hogy rögtön az elején kell mindent elkezdeni. Egyik fél se tegyen olyat a házasságban kapcsolatban amit áldozatnak gondol. Hiszen azért azt se hagyjuk ki, hogy mindez viszont is igaz szokott lenni, ha nem is olyan nagy mértékben mint a nőknél.
Ezért érdemes foglalkozni ezzel a témával, hogy ezt időben felismerjük.
Nagyon tetszik a cikk.
Nem mindegy hogy áldozatvállalás vagy áldozattá válás. Tudnunk kell időben észrevenni mikor csúszunk át az elsőből a másodikba.
Szia Erika!
Nagyon jó meglátás, én is ezt szerettem volna érzékeltetni. Mert bizony sokszor mossuk össze a határokat.