Áldozat trilógia 3.rész A változás szele

Ez a történet tipikus. Sok nő életében jelen van, vagy bizonyos életszakaszaiban átéli az áldozat szerepét, a tehetetlenséget, és próbál kitörni. Ez nem mindig sikerül, vagy nem a legszerencsésebb módon. Ugyanis, ha homokba dugom a fejem, vagy elmenekülök, attól még a nekem szánt ” házi feladat” továbbra is fel van adva, legfeljebb nem csinálom meg! Addig viszont nem léphetek “felsőbb osztályba”!

És, ha nincs megoldás? Vagy akad?

“Kilátástalan taposómalomnak éreztem az életemet. Az hogy jövőkép, valami idegen nyelvű kifejezésnek tűnt. Megőrültem, amikor valaki arra célozgatott, hogy én tehetek mindenről! Már hogyan tehetnék? A családomat nem cserélhetem le, megváltoztatni pedig nem tudom! Talán majd az idő megoldja… csak azt nem tudom mikor! Egyre feszültebb vagyok! Már a válást fontolgattam, de nincs bátorságom hozzá!

Aztán történt valami.

Érettségi találkozónk volt, a 20 éves. El sem akartam menni. Miről mesélhetnék?

Csak hallgattam a velem egykorú nőket, a lányokat, akik még mindig kamaszként éltek bennem. Olyan színes kép tárult elém, hogy hihetetlen. Voltak hozzám hasonló, és nálam szerencsétlenebb sorsúak, és néhány ragyogó, sugárzó különleges életet élő nő, akikben pedig semmi rendkívüli nem volt anno.

Egyikük nászútról jött éppen Korfuról, boldogan mesélve férjéről, vezetői munkájáról, és új terveiről. A legutóbbi találkozón ott sem volt, mert éppen vált az előző férjétől, aki éveken át csalta! A volt padtársam gyönyörű kisbabája fényképét mutatta, én meg már a nagymamaságra készülök!

Legjobban mégis az ragadott meg, amikor egyikük elmesélte hogyan találtak újra egymásra a férjével a válás széléről, hogyan változtattak az egymáshoz fűződő kapcsolatukon, és most milyen szenvedélyesen építik közös vállalkozásukat, és az életüket. Szerintem ehhez a sors különös kegye kell, nem adatik meg mindenkinek. Nagyon felkavart ez a találkozó, sokkal fájdalmasabban éltem meg saját nyomoromat.

Ekkor láttam meg a hirdetést egy helyi újságban. „A nyugalom háza Téged is vár!” Mintha megszólított volna! Valami péntek esti összejövetelről volt szó, nem is figyeltem igazán. Aztán ez a mondat nem hagyott nyugodni, újra és újra elolvastam, majd eldöntöttem: megyek! Nem maradtak el a gúnyos fintorok, bántó megjegyzések, amikor a családnak bejelentettem, hogy aznap este ne számítsanak rám, de nem érdekelt!

Félve, bizonytalanul kerestem a címet, izgulva, hová is megyek! A hely egy különleges egészségközpont „lélek-terme” volt. Már belépve elfogott valami megnyugtató érzés, olyan szeretettel fogadtak, mintha mindig itt lettem volna. Szép, és különlegesen megnyugtató volt a halk zene, a mécsesek fénye, a különleges illatok, a süppedő kerek szőnyeg a körbe rakott székekkel, mindegyik karfáján egy puha takaróval. Éreztem, ahogy valami biztonságos nyugalom árad szét bennem. Aztán behozták a hozzávalókat, és kezdődött egy varázslatos tea –szertartás. Illatok, ízek, látvány! Éreztem, hogy jó helyen vagyok.

Az est, mint máskor is arról szólt, hogy a tea-szertartás és kellemes csendes elmélyülés után valaki egy tanulságos, lélekemelő történetet, vagy idézetet olvasott fel és egy puha, színes kendőt körbe adva bárki mondhatott bármit, ami erről eszébe jutott. Az sem volt baj, ha nem akart, csak némán tovább adta a kendőt. Nem kellett reagálni az elhangzottakra, csak, ha az illető maga kérte ezt. Nagyon-nagy élmény volt ez az est a számomra. Mintha valami másik világba csöppentem volna!  Mély nyugalommal indultam haza, bár kissé izgulva, mert eldöntöttem, hogy minden héten jönnöm, kell, és ezt valahogy be kell adnom a családnak. Nem volt egyszerű, de annyira vonzott a hely, hogy nem bírtam volna lemondani róla. Jó ideig jöttek még a gúnyos megjegyzések a viccesnek álcázott, valójában bántó kérdések, de végül a Nyugalom háza, és én győztünk!

Azt hiszem ez volt az a pont, ahol változni kezdett az életem. Alig vártam a péntek estéket, úgy éreztem, valami különös ajándéka ez az életnek! Egyre magabiztosabban mozogtam az új közegben, lelkileg pedig különleges erőt éreztem amint beléptem az ajtón. Ajtón kívül minden változatlan volt, így valóban mentőöv volt ez a számomra! Érdekesek, és elgondolkodtatóak voltak a témák is, amik ott elhangzottak, különösen az egyéni gondolatok, sorsok. Nagyjából fél év telt el, mire bennem is változni kezdett valami. A megélt nyugalom már ajtón kívül is egyre tovább velem maradt, a család kezdte megszokni, hogy eljárogatok, és néha komolyan is érdeklődtek. Már nem volt olyan nagy szám amikor yógára is beiratkoztam, és kéthetente masszázsra.

Éreztem, ahogy a testem-lelkem megnyugszik, egyre erősebb leszek. Bár a családdal, férjemmel kapcsolatos problémáim nem sokat javultak, de érezhetően enyhültek a konfliktusok. Valahogy békésebb lettem, nem gerjedtem már mindenre sem nyíltan, sem magamban. A nehéz időszakokban is éreztem, hogy van ahol vigaszt, támogatást találok, még akkor is, ha eleinte nem nagyon mertem megszólalni. Otthon is kezdtem teázni, megadva a módját. A lányom azonnal csatlakozott, ha kettesben voltunk egyre érdekesebb, őszintébb beszélgetéseket folytattunk ilyenkor. Férjem bohóckodásnak tartotta az egészet. Akkor kezdett érdeklődni, amikor a rokonságból többen vittek a különleges teákból. Jól esett megmutatni, megkóstoltatni vele, elmondani melyik mire jó. Ugyanis addigra beleszerettem a teákba, és igyekeztem minél többet megtudni róluk.

Hát így kezdődött…Nem egyik napról a másikra, és nem is katartikus megvilágosodással. A változás  azonban egyre határozottabban éreztette hatását . Éreztem, hogy valami jó dolog születik bennem, körülöttem…”

Ui.A történet a trilógián kívül, új címmel folytatódik, elvégre az már nem egy áldozatról szól! Tarts velem!