Fel lehet melegíteni egy kihűlt házasságot?

Egyáltalán érdemes? Vagy jobb inkább kilépni belőle és új életet kezdeni?

Ez a dilemma egyre élesebben fogalmazódott meg bennem. A férjemmel 19 éve vagyunk házasok. A lányunk lassan nagykorú. Mi pedig szinte teljesen eltávolodtunk egymástól. Évek óta nem beszélgetünk, csak a napi rutin tennivalókról. Fogalmam sincs, hogyan telik a napja, milyen a munkája, egyáltalán mi érdekli. Elég keveset van itthon, akkor is tv-t néz, vagy a számítógépet bűvöli. Ha kérdezek valamit, visszakérdez, vagy tőmondatban válaszol, éreztetve, hogy hagyjam békén. Rég nem járunk együtt sehová, nincsenek közös élményeink. Közös terveink, álmaink meg talán soha nem is voltak. Iszonyúan magányosnak érzem magam mellette, és ezt egyre nehezebben bírom elviselni. A helyzetet csak rontja, hogy időnként kioktat, ha valamiben a véleményét kérem, vagy nem a kedvére tettem valamilyen háztartási feladatot.

Igazi menekülés, amikor péntekenként elmehetek a Nyugalom házába. Eleinte ott is nagyon idegennek éreztem magam. Nem beszéltem szinte senkivel, de már az is megnyugtatott, hogy ott lehetek. A felolvasott idézetek, történetek pedig mélyen megindítottak. Rádöbbentem, hogy sóvárgok azért, hogy szeressen valaki, hogy törődjön velem, hogy elismerjen. Egyre keserűbben gondoltam a kiüresedett házasságomra, és egyre jobban dühített a férjem közönye. Az utcán még mindig megfordulnak utánam, bókokat kapok a kollégáktól, szívem-lelkem kiteszem, hogy minden kényelme meglegyen, mégsem elég? Én nem érdemlek egy kis szeretetet, gyengédséget?

Sokáig őrlődtem ebben az érzésben. Aztán új könyvből kezdtünk felolvasgatni. Eleinte nem is értettem igazán! Mi az, hogy ne várjak el semmit? Meg hogy, ha szeretetre vágysz, először adj! Meg hogy a kiszolgáltatott mártír helyzete valójában hatalmi harcot takar! És még sok számomra zavaros fogalom. Nem értek egyet! Hiszen én csak adok, adok, de még csak hálát sem kapok!…

Nem értettem az egészet! Egyre jobban bosszantott a dolog. Végül úgy éreztem, nekem is el kell olvasnom ezeket a könyveket, hogy megnyugodjak, csak tévedés lehet ez az eszmefuttatás, és az én helyzetem teljesen más! A faliújságon voltak ajánlott könyvek különböző témákban. A párkapcsolathoz ezek! Már az első cím is beszédes „Szeresd önmagad, és mindegy kivel élsz”!

Na, lássuk! Lassan, hónapok alatt olvastam el a könyveket. Úgy éreztem egy-egy részen nem tudok addig tovább menni, míg meg nem értettem teljesen, vagy át nem fordítottam az én helyzetemre. Volt ami dühített, volt ami elgondolkodtatott, találtam olyan részt ami engem igazolt, és volt ami meghatott. Mindenesetre elkezdtem jobban megfigyelni a férjem és a saját viselkedésemet, időnként változtatni apró dolgokon, és próbálni kívülállóként tekinteni az egészre. Eljutottam oda, hogy komolyan feltegyem magamnak a kérdést: „Érzek még összetartozást, szeretetet a férjem iránt? Mert szerelmet biztosan nem!” Erre a kérdésre sokáig kavargott bennem a válasz. Akkor döntöttem el biztosan, amikor munkahelyi kirándulásunkon kisebb balesetet szenvedett a buszunk. Telefonom lemerült, és bár küldtek értünk másik buszt, Ő mégis eljött értem 350km-re a zuhogó esőben, késő este! Aggódva kérdezte nem esett-e bajom, és beültünk egy fogadóba egy kis meleg levesért. Akkor úgy éreztem, talán mégis együtt kellene maradnunk!

Az élet pedig ment tovább! Másnap minden visszatért a régi kerékvágásba. Bennem viszont megszületett valami! Az a felismerés, hogy összetartozom ezzel az emberrel, vele maradok a hátralévő életemben, és mindent meg teszek azért, hogy változtassak azokon a dolgokon, ami a keserűséget hozza az életünkbe! Végre felismertem, hogyha hálát várok valamiért, akkor azt én sem szívből adtam, hogy hiába várok arra, hogy a férjem egy napon visszaváltozik királyfivá, és minden erejével azon lesz, hogy engem boldoggá tegyen. Nekem kell elkezdenem! Lassan megértettem, hogy az érdeklődését egy módon kelthetem fel, ha visszatalálok ahhoz az önálló, vonzó nőhöz, aki akkor voltam, amikor megismert!

Sajnos amilyen könnyű ezt leírni, annál nehezebb megvalósítani! Első lépésként azért gondoltam egy merészet! Évek óta először, a megkérdezése nélkül, befizettem egy hétvégére egy wellness panzióba. Szerencsésen alakult a dolog, mert egyben kaptam meg a túlóra pénzem, csak kicsivel kellett pótolni. Ráadásul sikerült akciós csomagot találnom! Hetekig égtem lázban, hogy hogyan mondjam meg, mit fog szólni hozzá? Egyet eldöntöttem : én mindenképpen elmegyek, akár nélküle is! Gyönyörű volt a hely, és nagyon vonzott. Meg volt ebben valami lázadás-féle is!

Egyik este aztán vacsora után, bejelentettem, hogy van egy meglepetésem a számára! Nagyon-nagyon meglepődött, és furcsán nézett rám.Mondtam, hogy a részletekről ne kérdezzen, de a következő hétvégén szeretném elvinni valahová! Nagyjából felvázoltam, hogy milyen jellegű programra számítson, és hogy nagyon szeretném, ha igent mondana! Láttam, hogy nem tudja hová tenni a dolgot, de nem ellenkezett. Nagyon jó érzés volt!

Az elkövetkező hét a felkészülésé volt. Voltam masszázson, kozmetikusnál, fodrásznál, lelkiekben pedig tovább bújtam a könyveket! A nyugalom házában összebarátkoztam Évával, aki elvált ugyan, de nagyon házasságpárti. Teljesen egy hullámhosszon vagyunk, és sokat jelent nekem, hogy van kivel megosztanom a felismeréseimet. Arra jutottunk, hogy ez az utazás ajándék lesz a férjemnek, nem kell beszélgetni, tisztázni semmit, egyszerűen csak próbáljuk jól érezni magunkat. Ha együtt nem fog menni, akkor akár külön is, hiszen a wellness programok egyedül is élvezetesek. A lényeg, hogy ne erőltessek semmit, próbáljam úgy venni a dolgot, mintha egy idegen férfi lenne, aki vonzó a számomra. Aztán majd meglátjuk!

Mit gondolsz, fel lehet melegíteni egy kihűlt házasságot?…

A történet az “Áldozat trilógia folytatása”  Az előző részeket itt találod:

1.rész: Hogyan lettem áldozat?

2.rész: 10 dolog amiért jó áldozatként élni!

3.rész: A változás szele