27nov2010
adventi tál

Advent: a várakozás öröme

Nemrég indult a karácsonyi ünnepkör hagyományait felelevenítő, és az érzelmi ráhangolódást elősegítő mozzanatokról szóló sorozat.

Ma az adventi készülődést szeretném megkönnyíteni. Hétvégén, pontosabban vasárnap, dec. 27-én meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún.

“A karácsonyhoz közeledve, advent idején szívünk, s lelkünk mélyén mindinkább érezzük, hogy várakozunk valamire, valakire. Egyre hosszabbak az éjszakák, egyre sötétebb a világ, ám meg kell élni ezeket a napokat is és meg kell állni, rácsodálkozni a körülöttünk zajló rohanó világra, hogy felfedezzük az ünnepre való készülődés csendes örömét s meghalljuk azt, ami szívünkben egész életünkben hozzánk szól!

Adventus Domini: az Úr eljövetele hozzánk, az arra alkalmasak közé. A világban szétszóródott keresztényekben közös a Megváltó iránti vágyakozás, közösen éljük azt a várakozással eltöltött időt, melynek leteltével megállhatunk a körünkben megjelent Úr előtt, s mindig megújuló hittel élhetjük meg az Úr kegyelmét, a megváltás misztériumát, mely során újból gyermekeivé válhatunk a Mindenhatónak. Várakozás terhes, sötét időket élünk meg, áhítjuk a megváltást, fordulunk a fény, a vallásunk által nyújtott szellemi világosság felé, mely advent eljöttével újra kezd felragyogni számunkra, s a Megváltó kisded megszületésével valósággá fog válni. Addig azonban az advent ünnepkörét éljük meg, gyakoroljuk annak rítusát.A gyertyákon lévő vörös és arany színű szalagok az életet, illetve a fényt jelenítik. Megint más gondolatok advent angyalaihoz kötik a színeket, sorrendben kék-piros-fehér-palástos angyalok és utoljára a lila palástos angyal jelenti be az Úr érkezését. De a keresztényi világban ismeretes „hit – remény – szeretet – és öröm” érzület is a szertartás gondolati tartalmává vált. Forrás

Mit jelent az advent a családban?

Speciális helyzetben vagyok, amikor erről írok, hiszen negyven felett egy két éves kicsi gyerekkel élem át újra az ünnepek várakozásteli misztériumát. A család, és az ünnepek meghittsége mindig is fontos volt. Ma a két nagyfiam hozzáállásán és emlékein keresztül érzem azt, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy gyermekként milyen élményekkel találkoztak, mi volt az az igazi ajándék, mely életre szól, és melyet ők is továbbadnak majd. Boldog vagyok, hogy az élet viszontagságai közepette is meg tudtuk őrizni a család melegségét, az ünnepek fényét, szeretteink mosolyát. Most újra itt a lehetőség, hogy egy ragyogó szemű kisfiúnak megmutathassam mindezt.

GyakorlatbanKarácsonyi fenyőfüzér kerül a lépcsőkorlátra, világító színes fényekkel, együtt készített papírdíszekkel.

Biztonsági okokból /mert mindenhová felmászik, és mindenre kíváncsi/ az idén nem koszorú, hanem tálban elhelyezett adventi kompozíció adja a gyertyagyújtás lehetőségét. Szeretnék azonban segítséget adni azoknak, akik maguk készítenek koszorút. Nagyon jó leírást találtam itt, mely lépésről lépésre mutatja meg a folyamatot. A tálban elhelyezett kompozícióhoz pedig itt egy ötlet.

Éveken át készítettem adventi naptárat mára már felnőtt gyermekeimnek. Az ötlet nagyon egyszerű, és könnyen kivitelezhető, még akkor is, ha nem készültünk rá nagyon. Édességeket csomagolok szép színes papírszalvétába, pontosan 24-et. Füzérbe kötve hosszú láncként díszíti a lakást, rövidülésével jelezve az idő múlását.

“ADVENTI NAPTÁR TÖRTÉNETE
A hagyomány szerint az adventi naptár ősét egy édesanya találta ki, akit kisfia minden áldott este azzal nyaggatott: Hányat kell még karácsonyig aludni?
Ezért hát egy kartonra rátűzdelt 24 cukorkát, amelyből minden nap egyet elvehetett a gyermek így követve az idő múlását.

Később a felnőtt férfi adventi naptárak sorozatgyártásába kezdett, amelyek még manapság is hatalmas népszerűségnek örvendenek.”

Forrás:itt

Ehhez már nincs is mit hozzáfűzni. Talán annyit, hogy nem tudhatjuk milyen apróság milyen jelentőséggel bír az életünkben, ne becsüljünk hát le semmit!

Kellemes készülődést, és meghitt gyertyagyújtást kívánok!

Neked mi erről a véleményed?

Kérlek mondd el a véleményed a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebookos vagy Twitteres ismerőseidnek is! Bizonyára hálásak lesznek Neked ezért!

FIGYELEM:

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban
az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet!  Erdei Zita

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is!
  • Print
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Blogplay

Leave a Reply