A jövő meg van írva…
Érdekes cikket találtam az egyik honlapon, mely elgondolkodtatott, és méltó a kreatív ötletek rovatba.
Sőt, talán az egyik legkülönlegesebb színfoltja lehet!
Persze nem mindegy hogyan közelítjük meg a témát.
A dolog lényege, hogy az internet olyan, és annyiféle adatot tárol rólunk, melyre nem is gondolnánk!
A közösségi oldalak adat és fényképhalmaza csak egy dolog!
“Vannak más szolgáltatások melyekkel GPS vagy mobil cellainfó alapján lekövethetjük, hogy merre járunk mi, merre a barátaink, össze is futhatunk velük, betérhetünk a legközelebbi étterembe, kávézóba.
Megint mások, pl. webáruházak, nyilvántartják, hogy mit, mikor vásárolunk, esetleges visszatérő vásárlóként – a korábbi vásárlásaink alapján – már előre javaslatot tesznek, hogy mit vegyünk, mi az akciós abból a termékkörből, amit éppen vennénk.
Vagy az orvosi nyilvántartások, ha ezek egyszer eljutnak a teljes online rögzítéshez, – amikor pl. otthonról lemérve a vérnyomásomat, a mérő wifin automatikusan feltölti az orvos online adatbázisába, ki is értékeli és visszajelzést ad – akkor már akár egy ember teljes életén végigkövethető lesz a kórképe, lekérhető lesz bármi adat.
Az információ nagy hatalom. Egyre nagyobb, aki ezeket begyűjti, az egyre jobban tud személyre szabottan ajánlatot adni, megtalálni a vevőinek leginkább megfelelő termékeket, szolgáltatásokat.
Tegyük fel, hogy egyszer lesz olyan szolgáltató, aki ezekhez az adatokhoz mind hozzá tud jutni (az érdeklődési körünkhöz, vásárlási szokásainkhoz, társkeresési kritériumainkhoz, utazási szokásaink, útvonalainkhoz, ismerőseink adataihoz, stb….), akkor ezeket az adatokat összekötve, ráeresztve egy algoritmust (ami gondolom nem lesz egyszerű…), egy komplex személyiség jellemzőt, szokásokkal, stb tud összeállítani.
Ha ehhez hozzáteszünk valamiféle valószínűség számítási algoritmust is (pl. melyik az általában választott útvonal a munkába járáshoz, mi legkedveltebb nőtípus, kedvelt női parfüm, női öltözködési stílus, családi hátterem, stb.), mely adatokat oda-vissza minden résztvevőre lefuttatjuk, akkor nagy valószínűséggel meg lehetne mondani (az előbbi példát tovább görgetve), hogy pl. mikor, hol fogok találkozni a jövendő párommal, feleségemmel.
Vagy más adatokat összevetve, ki lehetne számolni annak a valószínűségét, hogy mikor, hol fogunk dolgozni legközelebb, és így tovább…
Persze ez nem jóslás, de gyakorlatilag azt meg lehetne mondani, hogy nagy valószínűséggel, mikor mi fog történni, mivel az emberek általában nem változtatnak a szokásaikon, berögzült családi ”örökségükön”. Mindaddig alkalmazható lehet, amíg meg nem változik az ember.
Természetesen a modell pontossága attól fog függeni, hogy mennyien lesznek tagjai a rendszernek és a tagok milyen mélységű, részletességű adatokat tesznek hozzáférhetővé magukról.
Ha ezeket az információkat weben összegyűjtve egy honlapon lekérdezhetővé tesszük, akkor már kész is a “jósda”. Az egyszerűség kedvéért az embereket általában foglalkoztató kérdéseket előre megfogalmazzuk csoportokba is rendezzük (pl. párkapcsolat, egészség, karrier, stb.), hogy még inkább egyszerűbb legyen a lekérdezhetőség.
Gyakorlatilag erre lehet azt mondani, hogy a sorsunk meg van írva előre, persze csak akkor, ha az eddigi életvitelünket folytatjuk tovább.”
Forrás :http://inteoria.com/?p=43
Elég ijesztően hangzik mindez, különösen, ha olvastuk Orwell: 1984 című regényét!
Igen, benne van a totális ellenőrzés és manipuláció lehetősége! Az idősebb korosztály erre lehet, hogy kihúzza magát, és büszkén rávágja: “Én aztán nem netezek, még egy e-mail címem sincs!”
Ez rendben is van. Csakhogy a technikai fejlődés és az ehhez kapcsolódó igények fejlődése fénysebességgel száguld!
20 éve “bunkofonként” tartottuk számon a mobiltelefont, és fejcsóválva néztük az utcán látszólag magával tárgyaló öltönyöst!
Ma pedig lassan ezzel születünk, és a legtöbb nagyi is fel van vele szerelve, ha másért nem, vész esetére!
Mert a dolgoknak van jó oldala is! A kor, amiben élünk magával sodor, ha akarjuk, ha nem!
Igyekezzünk okosan használni a lehetőségeinket! Talán lesz olyan közöttünk, aki ebben a hírben is ötletet, lehetőséget lát, és nem hárítja el azonnal a gondolatot!
Kérlek mondd el a véleményed a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebookos vagy Twitteres ismerőseidnek is! Bizonyára hálásak lesznek Neked ezért!
Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban
az esetben, ha szerzőként kattinthatóan feltünteti a nevemet!








Szia!
Ez jó, mert rögtön azok a hírek jönnének amik érdekelnek.
A gmail-ben pl már észrevettem, hogy a témához (vagyis a levelezéseim témáihoz!)igazodó hirdetések jelennek meg oldalt, “mintegy” véletlenül..
Olvastam olynaról, hogy van (lesz?) olyan elektronikus újság, ahol a rendszer figyeli hogy mire kattintasz, s olyasmiket kínál föl.. Nekem pl tutira nem mutatna focit, vagy autós híreket
De nem jó, mert nyitottnak kell maradni.
SOkszor a legjobb dolgok a járatlan utakból származnak:)nem jártatok még így?
Szia Winifred!
Ezek szerint te is a jó oldalát nézed!
Ez nagyon elgondolkodtatott, hisz az egésznek van reális alapja, de még így, ebben a formában soha nem gondolkodtam el rajta.
Nagyon úgy néz ki, hogy ez a jövő!
Nem tudni mit hoz, de nagyon nem tehetünk ellene.