Posted on

196.”Az áldozat majdnem szeretet”

Aki áldozatot hoz, úgy érzi, mindent megad a másiknak, amire csak képes. Úgy éli meg, hogy a legmagasabb szeretetet valósítja meg, ami csak létezik.

A sors fintora, hogy aki áldozatot hoz, az öröm, és lelket betöltő boldog elégedettség helyett általában csalódottságot, keserűséget, végül kiégettséget érez.

Az áldozatot ugyanis gyakran nem úgy fogadják, mint ahogy  azt elvárnánk.  Talán meg sem látják az értékét.

Azt pedig különösen nehéz felismerni, hogy nem a másik hálátlanságával van a baj, hanem velünk.

Amikor áldozatot hozunk, az már majdnem szeretet, hiszen benne van a vágy, hogy adjunk. Mivel azonban szerepet játszunk, és elvárásoknak akarunk megfelelni, magunkat kihagyjuk belőle.

Az adott dolog nem szívből jön, sőt gyakran erőn felül adunk. Ezzel leértékeljük önmagunkat, melyet a másik tökéletesen érzékelni fog.

Hiába próbálna viszonozni, a leértékelt, sérült lelkünk képtelen lesz elfogadni bármit is.

A szerep megfoszt az adni-kapni örömétől, helyette csalódás és kiüresedés van.

Vizsgáljuk meg azt a területet, ahol áldozatnak érezzük magunkat! Próbáljunk meg szívből adni, és csak annyit, amennyi valóban szívből jön. Ne mérlegeljünk, és álljunk meg annál a pontnál, ami már teher. 

Ez visz el az igazi szeretet megtapasztalásához. Ne féljünk, hogy kevés lesz!

Több ez, és többet is ér, mint amit összeszorított foggal adtunk!

Neked mi erről a véleményed?

 

Kérlek mondd el a véleményed a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebookos vagy Twitteres ismerőseidnek is! Bizonyára hálásak lesznek Neked ezért!

FIGYELEM:

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban
az esetben, ha szerzőként kattinthatóan feltünteti a nevemet! Erdei Zita

Vélemény, hozzászólás?