Posted on

Az öreg király csak várt és várt…

…hogy egyszer csak rányitja az ajtót valaki.

Hasonló tartalommal fut most egy reklám a televízióban.

Reklám létére elgondolkodtató!

Valóban sok idős ember, él egyedül, és reménykedve várja, hogy “rányissa valaki az ajtót”.

A gyermekek kirepültek, az unokák ritkán jönnek,- ha jönnek- mindenki el van foglalva a saját életével.

Sokszor azonban az idős ember maga is tehet arról, hogy egyedül maradt.

Az, hogy egy családban mennyi az összetartás, az egymásra irányuló szeretet, elsősorban a családtagokon múlik, a körülmények másodlagosak.

Ma a technikai eszközök sokféle lehetőséget nyújtanak a kapcsolattartásra. A többi pedig csak igény kérdése.

Lakhatunk egy lakásban, ha nem beszélünk egymással, és akár világ másik végéről is lehetünk ma már napi kapcsolatban.

Ez függ attól is, hogy szülőként mit adtunk át a gyermekeinknek.

Ha sosem volt rájuk időnk, ha nem ápoltunk rokoni kapcsolatokat, nem voltak családi összejövetelek, mégis mit várunk?

Pláne, ha emellett még házsártosak, öntörvényűek, netán önzőek vagyunk?

Akkor aztán szidhatjuk hálátlan gyermekeinket, és belekeseredhetünk a magányba!

Negyven felett -ha eddig nem tettük- ideje ráébredni arra, hogy a legnagyobb kincs a szerető család!

Ahol szeretet, öröm, összetartozás van, ahol tudjuk, hogy számíthatunk egymásra!

A meghitt pillanatokat, mint egy vidám vacsora, egy gyermek puszija, egy bátorító szó, vagy egy konkrét segítség a bajban…nem pótolja semmi.

Lehet, hogy aki ezeket nem ismeri, annak nem is hiányzik, de sokszor az öreg király csak akkor döbben rá minderre, amikor már túl késő!

Beutazhatom a világot, ha nincs otthonom, vagy ott nem vár senki! Lehetek sikeres, ha nincs aki szívből örülne velem!

Lehetek elfoglalt, de erőm véges, és lehet, mire erre ráébredek, már csak a magány vesz körül!

Lehet sok pénzem, csillogó életem, ha nem ismerem a család melegét.

Aki így él, sokszor “köszöni, jól van”, és maga sem tudja, mi az ami hiányzik néha. A rádöbbenés akkor szokott bekövetkezni, amikor már nincs erőnk arra, hogy az élet dolgait hajszoljuk, elnyomva ezzel minden mást.

A szingli kultusz sem a családi érzést  erősíti. Elhiteti, hogy nincs szükségünk egymásra, a világ egyedül is élhető.

Kíváncsi lennék mit mond az a szingli nyolcvan évesen!

Én szerencsés vagyok, mert megadatott a család melege.

A nagyszüleim a mai napig bennem élnek óvó szeretetükkel, a vidám nyaralások emlékével. Családunk nőtagjaiban ősi örökség a család összetartása, a szeretet, a gondoskodás.

Nem szakítanak el fizikai távolságok, hiszen azok csak körülmények, és aki keres, az talál megoldást. Fiaim az ország különböző szegleteiből is “haza” mennek a nagymamához, nagy örömöm, hogy már a legkisebb is ebbe nő bele.

Ehhez azonban kell, hogy a nagymama Nagymama legyen, a nagyapa pedig Nagyapa!

Amikor a gyerek kicsi korától érzi az őszinte szeretetet, törődést, és ezt látja a szüleitől is. Ezt nem lehet elvárni, kierőszakolni!

Ha magam is ezt adtam a gyermekeimnek, unokáimnak, nincs mitől tartanom!

Ez a legjobb befektetés akkor is, ha a tőzsdén nem jegyzik!

Ébredj öreg király!

Neked mi erről a véleményed?

 

Kérlek mondd el a véleményed a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebookos vagy Twitteres ismerőseidnek is! Bizonyára hálásak lesznek Neked ezért!

FIGYELEM:

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban
az esetben, ha szerzőként kattinthatóan feltünteti a nevemet! Erdei Zita

 

 

Vélemény, hozzászólás?