206.”A sérelmek tönkre teszik a kapcsolatokat”

Home / Blog / 206.”A sérelmek tönkre teszik a kapcsolatokat”

Sokunk számára ismerős lehet a jelenet, amikor valamilyen sérelem ér a társunk részéről, és magunkba fordulva ízlelgetjük a haragot, a fájdalmat.

A hevesebb vérmérsékletűek talán azonnal lereagálják, esetenként olajat öntve a tűzre. Van azonban aki magába zárja a sérelmet, nem beszél róla.

Nem akar súrlódást, őrzi inkább a látszat békét.

Ez azért veszélyes, mert a magunkba zárt tüske magától ritkán gyógyul, inkább újabb problémákat szül.

A sértődés fáj, ezért falat építünk magunk és a társunk közé, míg a kapcsolat el nem fásul.

Nem élünk felszabadultan, a bénító félelem börtönbe zár. Minél több ilyen tüskével rendelkezünk, annál biztosabban gyilkoljuk kapcsolatunkat.

Van, aki békességre törekvés céljából hallgat, azonban ez, -ha nem születik megoldás- csak önigazolásba csavart szimpla gyávaság!

Nem, valóban nem kell kivont karddal rontani a másikra, de gyáván lapulni sem!

A megoldás a “valódi” béke keresésben van.

Amikor a felinduláson túl képesek vagyunk vádaskodás és sértődés nélkül beszélni a másikkal. Nem manipulálni, hanem higgadtan elmondani, mi az ami bánt bennünket, és hogy a jövőben nem szeretnénk ilyesmit átélni. A valódi béke hangja szeretetből fakad, nincs benne sem támadás, sem meghunyászkodás. 

Az elmismásolt dolgok nem megoldani, hanem mélyíteni szokták a problémákat.

“Nincsenek nagyobb terroristák a duzzogva hallgató, sértődött embereknél!”

/Facebook 🙂 /

Kérlek mondd el a véleményed a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebookos vagy Twitteres ismerőseidnek is! Bizonyára hálásak lesznek Neked ezért!

FIGYELEM:

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban
az esetben, ha szerzőként kattinthatóan feltünteti a nevemet! Erdei Zita

 

6 Comments

  • avatar Papp Erzsébet

    Minden szavad igaz. Tudnék mesélni, mert éppen most vagyok egy ilyen kapcsolatban, ami egyre rosszabb. Szeretem, viszont a hallgatásom miatt magamat emésztem fel.
    Én megpróbáltam elmondani, de azonnal támad. Ha szépen mondom, az a baj, hogy már megint erről beszélünk, mindig ugyanaz. Amikor mondom, hogy akkor segíts, hogy ne ezt érezzem, üvöltözésig fajul a dolog. Ő üvöltözik és azt mondja, mindent én rontok el. Miért? Ha elmondom az a baj, ha nem, az a baj. Nagyon nehéz. Tényleg felemészt.

  • avatar Oláhné Nagy Erzsébet

    Ez Valóban így van. Nálunk már 30 éve működik. Éppen ezért alig fordul elő köztünk hangos szó vagy felemelt hang. Megvárjuk a megfelelő pillanatot – addig persze eltelhetnek órák is, vagy akár 1-2 nap – és amikor látjuk, hogy most kedvező a helyzet, előhozakodunk a problémával, sérelemmel. Ez akkor is működik, ha valamelyikünk nem ért egyet a másik véleményével, javaslatával, “akaratával” – nem rohanjuk le a másikat, hogy “na erről szó sem lehet, felejtsd el”. Egy-két nap múlva felvetünk egy úgymond alternatív javaslatot. Eddig még mindig sikerült békésen megegyeznünk. Javaslom kipróbálni mindenkinek, persze a temperamentumosabb embereknél némi önmérséklet szükséges.

  • Ez így van! Nem egyszerű megtalálni az arany közép utat, hogy mind a két fél elégedett legyen a másikkal.Pláne, ha mindig csak az egyik enged és lesi a másik kívánságát, akaratát, de fordított esetbe, már nem így működik.

  • avatar Erdei Zita

    Kedves Erzsébet! /Papp/

    Az ilyen helyzet állóháború, és nagyon megterhelő.
    Van amikor a beszéd mellé más eszközök is szükségesek. Először is a felülvizsgálat! Tényleg annyira fontos ami Téged bánt? Nem lehet nagylelkűen tovább lépni? 5 év múlva még mindig számítani fog?
    Ha a válasz igen, akkor valamit tenni kell!
    Például azt, hogy eldöntöd, hogy a magad részéről mit tartasz jó viselkedésnek az adott helyzetben, vagyis, hogy Te mit fogsz tenni a megoldásért. Aztán ezt lehet higgadtan közölni a másikkal, mint a saját döntésedet, és reakciójától függetlenül következetesen meg is tenni.
    Kitartást!

  • avatar Erdei Zita

    Kedves Nagy Erzsébet!

    Nagyon köszönöm, hogy írtál, megerősítve azt, hogy ez a hozzáállás a gyakorlatban is jól működik!
    Fontos kiemelni azt, hogy legyünk bármilyen tudatosak, indulataink, érzéseink vannak! Amíg ezek le nem csengenek bennünk, nehezen tudunk vádaskodás, vagy önsajnálat nélkül beszélni a másikkal. Ez pedig elengedhetetlen a sikerhez! Az, hogy a “lecsendesedés” kinél meddig tart, egyéni. Viszont érdemes kivárni, és cselekedni!

  • avatar Erdei Zita

    Kedves Izabell!

    Ha nem teszünk magunkért, arra hiába várunk, hogy a másik majd “belátja”.
    Inkább a “hallgatás beleegyezés”-alapján, úgy éli meg, hogy minden rendben van. Elvégre nincs ellenvetés!?

Vélemény, hozzászólás?