Szerző:
Erdei Zita, dátum: 2010. szeptember 3. |
4 hozzászólás
Ha elvárjuk, hogy mások szeressenek, becsüljenek, az azért van, mert mi nem bízunk magunkban, és nem adjuk meg magunknak ezeket az érzéseket. Bizonytalanok vagyunk a saját értékeinkben, ezért arra vágyunk, hogy mások megerősítsék mennyire értékesek, szeretni valók vagyunk. Viselkedésünk azonban ezt a bizonytalan, követelőző hozzáállást tükrözi, ez nemhogy vonzana, de elriaszt másokat.
Neked mi erről a véleményed?
Kérlek mond el a véleményed a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebookos vagy Twitteres ismerőseidnek is! Bizonyára hálásak lesznek Neked ezért!
FIGYELEM:
Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban
az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Erdei Zita
Szerző:
Erdei Zita, dátum: 2010. szeptember 2. |
3 hozzászólás
Az “adni” megfelelő módjáról, már sok szó esett itt. Most nézzük meg a másik oldalt, a ” kapni” esetét. Bármilyen furcsa, nem mindenki tud igazán elfogadni. Sokan vannak, akik szeretnek adni, de nem képesek igazán elfogadni, ezért önfeláldozóak lesznek, és kiégnek!
Szerző:
Erdei Zita, dátum: 2010. szeptember 1. |
4 hozzászólás
Amikor lehangoltak vagyunk, sokszor magunk sem tudjuk mi az igazi oka. Keressük a magyarázatot, mely látszólag valami kézenfekvő ok, a jelenünkben. A lehangoltság azonban mélyebbről fakad. Régebbi érzések, fájdalmak, melyeket magunkba zártunk. A szomorúság tulajdonképpen ürügy, hogy a felszínre törjenek, és foglalkozzunk velük.
Szerző:
Erdei Zita, dátum: 2010. augusztus 31. |
2 hozzászólás
” A bűntudat olyan hely, ahol szobrot emeltünk egy múltbeli tévedésünknek, és elhagytuk az élet ösvényét azért, hogy ezt a bálványt imádhassuk! Miatta visszahúzódunk, és elzárkózunk azoktól, akiket szeretünk. A bűntudat azonban csak megerősíti az elkövetett hibát, ráadásul megfosztja társunkat attól a szeretettől és gondoskodástól, amire szüksége van! A bűntudat olyan az életünkben, mint a pillanatragasztó: önként alkalmazzuk, hogy ne kelljen továbbhaladnunk, és szembe néznünk a következő lépéssel”
Szerző:
Erdei Zita, dátum: 2010. augusztus 30. |
4 hozzászólás
Van, hogy úgy gondoljuk, a legszebb éveinket áldoztuk valakire, aki hálátlan volt, és miatta elfecséreltük az életünket!
Vagy, hogy csupa jót tettünk valakivel, aki meg sem köszönte! Ekkor megsértődünk, megbántottnak, eltaszítottnak érezzük magunkat. Pedig csak annak a jele, hogy azért adtunk, hogy mi is kapjunk! Nem önzetlenül, szeretetből, mert jólesett, hanem mert cserébe mi is elvártunk valamit. A másik pedig hálátlan, szerződésszegő! Lehet, hogy így van, viszont akkor ennek a szeretethez nem sok köze van.
Szerző:
Erdei Zita, dátum: 2010. augusztus 29. |
2 hozzászólás
Mindenki egyedi módon látja a világot, amiben él. A saját értékrendje, magáról és a világról alkotott képe határozza meg azt, hogy mit hogyan vesz észre, és hogyan viszonyul hozzá. A helyzetekhez és az emberekhez olyan módon viszonyulunk, ahogyan azt tapasztalataink, elképzeléseink megengedik. Ha szeretünk valakit, azt szépnek, jónak látjuk. Amikor mélyül a kapcsolat és megjelennek a konfliktusok, képesek vagyunk csak a rosszat látni benne. Pedig ugyanaz az ember!
Szerző:
Erdei Zita, dátum: 2010. augusztus 28. |
4 hozzászólás
Amikor a kapcsolatunk rutinná, unalmassá válik, amikor ugyanazok a sémák ismétlődnek és nincs benne izgalom, energia, akkor biztosak lehetünk benne, hogy fontos dolgunk van! Valamit elmulasztottunk! A helyzetet nem külső cselekvésekkel, élményekkel kell orvosolni! Az ellaposodott kapcsolat nem az együtt töltött idő törvényszerű velejárója! Annak a jele, hogy valami létfontosságú információt visszatartunk!
Szerző:
Erdei Zita, dátum: 2010. augusztus 27. |
Még nincs hozzászólás
A kapcsolatokban az egyik fél általában szabadabb, függetlenebb, míg a másik fél bizonytalanságokkal, hiányérzettel, fájdalmakkal szembesül. Ha mi vagyunk a szabadabb fél, adjunk hálát azért, hogy ezt nem nekünk kell elviselnünk! Becsüljük partnerünket, mert vállalta ezt a szerepet mellettünk. Nyújtsuk felé a kezünket és emeljük Öt az önbizalom egy magasabb fokára, megbecsülésünkkel értékessé, fontossá, kedvessé téve öt. Ezzel a kapcsolat egyenrangúvá, valódi értékké válik.
Erdei Zita (169)
Petőházi Mónika (55)
Kajárik Béla (33)
Hersman Irén (23)
Gerbovics Péter (21)
Katka (12)
Szenyán Ildikó (12)
Pap Gáborné (9)