Apa egyáltalán nem ért az internethez, és ezt egy pólón is megörökíttettem

A családomban sajnos senki sem a technika fenegyereke, és ez különösen igaz az apukámra. Anya és én legalább felhasználói szinten elboldogulunk a számítógép és az okos telefonok kezelésével. Kicsit azért szégyellem, hogy én még elég fiatal vagyok, és mégsem vagyok túl tájékozott az új technológiák terén. De apán senki sem tesz túl. A legrosszabb az egészben, hogy szüksége lenne arra, hogy legalább azt tudja, hogyan kezelje a Skype-t mondjuk. Őt is egyre jobban feszélyezte a tudatlansága, ezért beírattuk őt egy kifejezetten az idősebb korosztálynak szóló, internethasználatot oktató tanfolyamra.

Egyelőre egész szépen halad a tanulással, és egyre kevesebb segítséget kér tőlünk, ha valamit meg akar nézni az interneten. Hacker így biztos nem lesz már belőle, de mi bármilyen fejlődésnek örülünk. Sokat szoktunk rajta viccelődni, de szerencsére apa érti a poénokat, még akkor is, ha azok az ő számlájára mennek. Arra gondoltam, hogy ebben az évben apák napjára is meglepném valami aprósággal, csak úgy biztatásképpen. Szerettem volna neki tervezni egy olyan vicces pólót, amin ő látható, amint összezavarodottan ül a számítógép előtt, és valami vicces feliratot is kitalálni hozzá. Ehhez a lesifotó már elkészült, viszont akárhogy is próbálkoztam, feliratot nem tudtam kitalálni, és nem tudtam eldönteni, hogyan legyen elrendezve a pólón a minta.

Fogtam magam, és fel is kerestem egy olyan céget, aminek éppen az egyedi póló nyomtatás és feliratozás a fő profilja. Még az egyik barátom rendelt korábban a Lolmarkttól legénybúcsús pólókat, és nagyon meg volt elégedve a szolgáltatásaikkal. Már ők is nagyon sokféle mintát felkínálnak a webshopukon, de szívesen segítenek a vásárlóknak a saját mintáik, felirataik megtervezésében is, és bármilyen ötletet szívesen kiviteleznek. Elküldtem nekik az ötletemet, és ők segítettek nekem megszerkeszteni a pólóra kerülő feliratot is. A végeredmény haláli jó lett, és a láttán még kifejezetten büszke is voltam az ötletemre.

Abban viszont nem voltam biztos, hogy mekkora méretű pólót rendeljek. De erre is van egy jó megoldás – a Lolmarkt méretbiztosítást is kínál. Ez azt jelenti, hogy 190 forintért tudok igényelni garanciát arra, hogy ha a méret nem lenne megfelelő, akkor ingyen visszaküldhetem a pólót, és kicserélik nekem. Egyébként pedig a méretbiztosítás nélkül a visszaszállítás költsége, ami 1980 forint, a mi pénztárcánkat terhelné. Szerintem ez a biztosíték megérte azt a csekély 190 forintot. A kiszállítás maga iszonyat gyors. A megrendeléstől számítva 1-2 napon belül meg is érkezik a kész póló. Nyilván ez a rendelt mennyiség függvénye is. Mivel én csak egy pólót rendeltem, bíztam benne, hogy tudják majd tartani az ígért tempót. Ha abból indulok ki, hogy a barátom legénybúcsújára 30 darab pólóval is el tudtak készülni 2 nap alatt, és ezalatt még ki is szállították, akkor úgy éreztem nekem se lett volna miért aggódnom.

És ez be is igazolódott: megrendeltem a pólót, és egy nap múlva már meg is érkezett. A mintákat remek minőségű pamut és pamut-poliészter pólókra nyomják rá, tehát a kényelmes viselés garantált. Az egyedi póló nyomtatást szitanyomással, vagy digitális nyomatással végzik, és ha körültekintően mossuk és vasaljuk, akkor a minta akár évekig is fennmaradhat sértetlenül. Bár ha minden a tervek szerint halad, és beválik a számítógépes tanfolyam, évek múlva apa már nem úgy fog ülni a számítógép előtt, mint a pólón szereplő képen. A poén kedvéért azért tudom, hogy még akkor is felvenné.