Vetőmag akció a gazdabolt.hu oldalán még ősszel is

Hogy vannak-e még olyan emberek, akik egy kicsit nehezebben vagy akár egyáltalán nem tudják használni a laptopokat, számítógépeket? Nehéz elképzelni. És azt, hogy vannak olyanok, akik az internet használatával állnak hadilábon? Ezt talán már jóval könnyebb elképzelni. A világhálón ugyanis nincs egyszerű dolgunk, ha el akarjuk dönteni valamiről, hogy igaz-e, vagy csak éppen álhír. A kritikus olvasásnak és informálódásnak kulcs szerepe lenne a 21. században, azonban ezt jól tudják azok a hatalmak is, akiknek nem érdekük a tisztán látás és ezt ki is használják a saját hasznukra fordítva. Különösen ezért tartom nagyon jónak, hogy még mindig vannak kurzusok, amik az internet helyes, kritikus használatára tanítanak alapoktól egészen a magasiskolás szintig. Ilyenkor persze simán bele lehet botlani olyasmikbe is, mint mondjuk a vetőmag akció.

vetőmag akció

Igen, jól látjátok, elvégre ha már van egy ilyen kurzus, akkor miért ne mutathatnának rajta hasznos dolgokat az embereknek. A hasznos dolgok alatt pedig egyértelműen értem a hasznos weboldalakat, amiket érdemes valamiért látogatni. Például a gazdabolt.hu oldalt, ahol ez az említett vetőmag akció is fut.

Az ősz rendkívül fontos időszak egy kert, vagy épp a termőföld életében. Ez az az idő, amikor elő kell készülnie a földnek a pihenésre, a télre és arra, hogy aztán tavasszal újra virágba borulhasson és életet adhasson csemetéknek, növényeknek, gyümölcsöknek és miegymásnak. Ahhoz, hogy új életet tudjon adni egy terület bizonyos esetekben már a tél előtt el kell vetni a magvakat, hogy aztán az első tavaszi napsugarak előcsalogassák a csírákat.

A gazdabolt.hu oldala éppen erre az előkészületre ösztönzi a vevőit azzal, hogy vetőmag akciókat hirdet már ebben az időszakban is – hiszen a tavaszi virágzást már ősszel meg kell alapozni! Ebben pedig nagyon sokat segít az, ha egy eleve is aszályokkal sújtott, cudar év után kevesebbet kell költeni a vetőmagokra. Szóval ez egy nagyon jó ajánlat és lehetőség, amivel azt hiszem, hogy a kis-és nagytermelők egyaránt örömmel élnek.

Persze nem a vetőmag akció az egyetlen, amivel kedveskedik a cég a vásárlók felé. Érdemes megnézni az egész termékpalettát, mert vannak még olyan eszközök a képben, amiket érdemes lehet most beszerezni még akkor is, hogyha csak a következő szezonban lesz rá lehetőség.

A vetőmagok között egyébként nagyon különleges darabokat is lehet találni. Ott van például rögtön a lap tetején egy olyan paprika, amit a világ legcsípősebbjének kiáltottak ki. Nem mondom, hogy ez lenne az első dolog, amit ültetnék, de mégis olyan különlegesnek találtam, hogy ez is elérhető náluk. Persze van nagyon sok hagyományos, hétköznapinak mondható termék is, ráadásul még mindig növényféléhez van egy rövid ismertető is az oldalak alján.

A vetőmag akció sokféle termékre kiterjedhet, így felsorolom, hogy milyen kategóriák is jöhetnek szóba. Egyrészről, vannak babfélék és borsófélék, ahogyan a csíranövények is szép számban érhetők el. Drazsírozott vetőmagokat is lehet kapni, amiket őszintén szólva korábban nem ismertem. Ezért is különösen jónak találom, hogy a kategória megemlítésén túl pár gondolatot is írnak itt arról, hogy mi is az a drazsírozás. Itt tulajdonképpen egy olyan magról van szó, amivel sokkal pontosabban lehet vetni és gazdálkodni, mert itt minden vetőmagban egyetlen mag van és a műtrágya és fertőtlenítő bevonatnak köszönhetően jobb esélyekkel indul a csíra az életben.

Aztán lehet vetőmagokat találni gyökérzöldségekhez is, mint a sárgarépa, vagy a cékla és a paszternák. Ebben a kategóriában szintén komoly ritkaságok is felbukkannak, érdemes ezért körülnézni. Aztán ott vannak a hagymafélék, a paradicsomok – ezek a személyes kedvenceim. Vannak még káposzta magok és karalábé magok is. Egy itthoni kiskertből nem hiányozhat a paprika sem, ezek a paradicsommal együtt igazán jellegzetesnek mondhatók. Akárcsak néhány leveszöldség, amik közül néhányat már említettem is. Ne feledkezzünk meg a tökfélékről sem, hiszen ki ne szeretné a jó padlizsánt, vagy cukkinit, vagy éppen a lassan aktuálissá váló tökös ételeket.

Igyekeztem mindent felsorolni, ami ide tartozik, de ha valami mégis kimaradt, akkor látogassátok meg a gazdabolt.hu oldalt, mert a vetőmag akció most is aktuális lehet, ahogyan sok más egyéb hasznos cikk beszerzése is. Legyetek résen és szűrjétek ki a hasznos információkat az internetről, a haszontalanokat pedig hagyjátok figyelmen kívül és igenis, vesszetek el a részletekben, vagy épp a vetőmag akciókban!