A neten az idősebb generáció számára is sok dolog érthető el

Számomra nagyon furcsa, egyben megmosolyogtató, hogy a férjem nagymamája jobban használja a netet, mint az anyukája. Míg az édesanyja csak a munkája miatt és az alapvető kapcsolattartásra (na meg filmezésre) használja az okoskészülékeket és az internetet, addig a mama még tanfolyamra is elment, hogy a lehető legjobban ki tudja használni az online világ adta lehetőségeket. Akkor mit mondjunk a generációs különbségekről? Teljesen eltérőek a mintázatok. Mondjuk néhány készüléket a 7 éves unokaöcsém jobban kezel, mint én, ez leginkább ijesztő és sokkoló számomra. Talán érdemes lenne a generációkat ilyen téren is közelebb hozni, de sajnos vannak, akik a két végletbe tartoznak: vagy egyáltalán nem tudnak elszakadni az online tértől, vagy előítéletesek és amennyire csak lehet, elzárkóznak előle. Én természetesen egyik végletben sem hiszek, mindig az arany középút híve vagyok, egyúttal azt is vallom, hogy az internet kérdésköre mára már annyi mindent vet fel, hogy ebben a tanulási folyamatban csak együttesen vehetünk részt. Felelősséggel tartozunk elsősorban saját magunk és a következő generáció iránt, de az sem árt, ha a szüleinket és nagyszüleinket meg tudjuk védeni a kamu oldalaktól, fake news-tól és a gyanús oldalakról érkező vírusoktól. Vagy legalábbis felkészíteni őket arra, hogy ezek mind létező dolgok, de ez az online lét velejárója.

A múltkor férjem mamájának megmutattam a https://instantense.hu oldalt, mert egy nagyon jó találatot találtam ott teljesen véletlen, bőrápolás témában böngészve. Az oldalon fellelhető számos fotó és videó ígérete alapján az InstanTENSE Plus emelő hatású szérum már percek alatt hatékonyan lép fel a kor előrehaladtával jelentkező legtipikusabb bőrproblémákkal és egyenetlenségekkel szemben, ami igazán innovatív eredménynek számít. A formula további előnye emellett, hogy klinikailag és bőrgyógyászatilag tesztelt, állatkísérlet-mentes, valamint parabéneket, illatanyagokat és színezékeket sem tartalmaz.

A LAUMAR olaszországi bázisán, Como-i székhelyén a kozmetikumokkal kapcsolatos kutatásokra, fejlesztésükre és gyártásukra szakosodott. Munkatársainak, valamint együttműködő partnereinek tapasztalati tudását vegyíti a legújabb szépségipari kutatásokkal és innovációkkal. Az extra hatékony, prémium minőségű szérumok titka az aktív hatóanyagok erejében keresendő.

Ugyan a szérum elsőre tízezer forint feletti árához képest kicsinek tűnhet, hiszen mindössze 25 ml, de megnyugtatok mindenkit, ez egy nagyon jó ár-érték aránnyal rendelkező és emellett gazdaságos termék is, ugyanis minden egyes nap elegendő csak egy pöttynyit használni belőle, így minimum két hónapig ki kell, hogy tartson egy tubusnyi InstanTENSE Plus emelő hatású szérum. Ha ellátogatunk az https://instantense.hu oldalra, meg is tudjuk rendelni a terméket, ingyenes házhoz szállítással, kockázatmentesen. Ha nem válik be ugyanis valami oknál fogva a krém, akkor visszaküldhetjük saját költségre, és megtérítik a teljes vételárat. A részleteknek előbb olvass utána a weboldalon!

Az egyedülálló formula a sokéves kutatás és fejlesztésnek köszönhető. Néhány perc alatt kifejti igazán látványos, feszesítő hatását – ez a növényi hatóanyagok magas koncentrációjának köszönhető, így az InstanTENSE® Plus szérum akár már 3-5 perc alatt hathat!

Elegendő a napi egyszeri használat, aminek köszönhetően a szem alatti táskák és sötét karikák halványulnak, a ráncok kisimulnak. Emellett a bőr élettel telibbé, simábbá és feszesebbé válik. A szérum a tág pórusok ellen is hatásos fegyver.

Az oldalon még engem is megdöbbentett, hogy mennyi pozitív vélemény és értékelés van. Ritka az olyan termék, ami ennyire jól értékelt, és nem csak írásos, hanem képi és videós anyagok is fel vannak töltve a vélemények mellett. Az én bizalmamat teljes mértékben elnyerték, és az enyémmel együtt párom nagymamájáét is. Nagyon sok önbizalmat tud adni ugyanis, hogy még ha nem is akarja valaki letagadni a korát, de mégis szeretne picit finomítani azon, ami az idő előrehaladtával elkerülhetetlen. A bőr nedvességtartalma, tónusossága és a bőrkép egységessége mind-mind javulni fog annál, aki rendszeresen használja a LAUMAR forradalmi arcszérumát, az InstanTENSE Plus emelő hatású kozmetikumot.

Meg is rendeltük és amilyen hamar ígérték, olyan hamar meg is érkezett a futár a csomaggal. A bőr alapos megtisztítása után ki is próbáltuk, előtte-utána fotót is csináltam, és valami elképesztő volt a változás!

https://instantense.hu

Lassan azért én is abba a korba lépek, ahol kialakulnak a jelentősebb ráncok, így nem tartom rossz dolognak, hogy feltérképeztem a kínálatot. Az biztos, hogy ez egy szuper termék és bárkinek tudom ajánlani, akinek meggyűlik a baja a ráncokkal és a karikás, puffadt szemekkel. Ez egy csodaszer, de tényleg!