177.”Amennyire nyitott vagyok, annyira ihletek meg másokat”

Home / Gyógyító elvek / 177.”Amennyire nyitott vagyok, annyira ihletek meg másokat”

“Légy önmagad!” hangzik ma szinte már közhelyként. Sokszor nem is tudjuk mit jelent ez, mit kezdjünk vele.

Amikor kapcsolatba kerülünk más emberekkel, igyekszünk kedvesnek, szeretetre méltónak mutatni magunkat.

Attól félünk, hogy ha megmutatjuk az igazi arcunkat, a valódi gondolatainkat, érzéseinket, indulatainkat, a másik ember már nem is fog szeretni . Ezért csak a “szebbik” felünket mutatjuk, és igyekszünk megfelelni a másik feltételezett elvárásainak.

Ez különösen a szerelmi kapcsolatok elején jellemző. Aztán az együttélés során hirtelen sokk-ként jelentkezik a valóság, hiszen nem tudunk, és nem is akarunk egy életen át álarcot viselni!

Ekkorra azonban jócskán félrevezettük partnerünket, és a szerelem igazi próbája lesz, hogy a valódi lényünket is el tudja-e fogadni.

A fel nem ismert igazság az, hogy jobb, ha nem játsszuk meg magunkat, hanem őszintén viselkedünk azzal szemben is, akinek tetszeni akarunk. Éppen gyengeségeink, egyedi vonásaink keltik majd fel az érdeklődését és tesznek vonzóvá a szemében.

Negatív dolgaink megismerése lehetőséget ad neki, hogy fejődjön a szeretet, az elfogadás területén, és a kialakuló vonzalom ne ábránd képeknek, hanem valós embereknek szóljon.

Neked mi erről a véleményed?

Kérlek mondd el a véleményed a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebookos vagy Twitteres ismerőseidnek is! Bizonyára hálásak lesznek Neked ezért!

FIGYELEM:

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban
az esetben, ha szerzőként kattinthatóan feltünteti a nevemet!  Erdei Zita

 

Vélemény, hozzászólás?